Az istálló 12 pontja:
1. Ez az istálló nem a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával működik. A lovak jó kondícióban és kulturált körülmények között tartása jelentős költséggel, állandó lekötöttséggel és sok munkával jár.
2. Minden lóhoz kapcsolódó tevékenység saját felelősségre történik. Lóban, felszerelésben, más emberben vagy annak vagyonában okozott kárért a lovas felelős.
3. A ló menekülő zsákmányállat már kb. 55 millió éve, ezért karámban vagy terepen előbb vagy utóbb meg fog ijedni. Ezzel lovasa számára veszélyes helyzetet teremthet, melynek végzetes következménye is lehet.
4. Kétféle lovas van. Egyik, amelyik már leesett, a másik, aki le fog esni. Mindez csak idő kérdése. A ló nem tesz különbséget a lovagoltatáskor gyerek és felnőtt között. Együttműködéskor elsősorban a lovas ez irányú képességeit veszi figyelembe.
5. A lovagláshoz, mint minden sporthoz, a tevékenység jellegének megfelelő egyéni adottságok szükségesek. Tudomásul kell venni, hogy ezzel egyesek rendelkeznek, mások pedig nem. Ez utóbbiakból soha sem lesz elfogadható biztonsággal önállóan lovagló tereplovas.
6. Lovagolni csak az fog megtanulni, akiben a tehetség mellett van ló iránti szeretet, alázat, belső késztetés, komoly elhatározás és kitartás. A kényelem és a félelem az a két fontos tényező, melyet le kell tudni küzdeni.
7. Aki a lovaglást minden más dolgának mögé helyezi, és csak akkor gyakorolná, ha egyéb elfoglaltsága nincs, az hozzá se kezdjen.
8. Olyan gyerekkel nem foglalkozom, akit a szülő a lovaglás megvonásával büntet.
9. A lóhoz, istállóhoz kapcsolódó munka a lovazás tartozéka. Akinek ezekből bármi rangon alulinak számít, az messzire kerüljön el lovat és istállót. A lovaglás teljes embert kíván, ezért senkit sem dédelgetünk. A kiszolgált, elkényeztetett gyerek vagy felnőtt, soha nem válik magabiztos lovassá.
10. A ló nemes létéből adódóan pozitívan formálja a vele foglalkozó embert, ezért a lovas a lónak hálával tartozik. A ló nem sportszer, hanem sporttárs.
11. Ennél az istállónál az adott szónak ugyanolyan súlya van, mint a pecsétes aláírásnak. Akinek ez nem természetes, az most nem a számára megfelelő istállónál tartózkodik.
12. Minden érdeklődő, ló szerető gyereket és felnőttet szívesen látunk, és lovunkat, tudásunkat, lelkünket adjuk annak, aki a fentieket elfogadja.
Vér Imre